A DK utolérte az Együtt-PM-et a Századvég szerint
https://dkhirek.blogspot.com/2013/10/a-dk-utolerte-az-egyutt-pm-et-szazadveg.html
A Századvég felmérése szerint a Demokratikus Koalíció elérte az Együtt–PM támogatottsági szintjét a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében is.Október közepén a választókorúak 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás tovább emelkedett az elmúlt hónapokban – írja a Századvég felmérése, amely szerint folyamatosan csökken a pártszimpátiájukban bizonytalanok teljes népességbeli aránya, jelenleg a választókorúak 39 százaléka tartozik ebbe a csoportba.
Az októberi felmérés szerint jelenleg a teljes népesség 29 százaléka szavazna a kormánypártokra. Kismértékben nőtt a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága is, az MSZP jelenleg 14 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 7 százalékos a Századvég szerint.
A Demokratikus Koalíció augusztus óta fokozatosan növelte támogatóinak számát, melynek eredménye, hogy 2013. októberre beérte az Együtt 2014–PM Szövetséget. A két pártra egyaránt a lakosság 4-4 százaléka szavazna. Vidéken a DK támogatottsága meghaladja az Együtt 2014–PM-ét. Az LMP szavazóinak aránya nem változott, a lakosok 2 százaléka szavazna rá, más pártokra a megkérdezettek 1 százaléka voksolna – írják.
A biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP-re 51 százalék, az MSZP-re 23, a Jobbikra 13 százalék voksolna – áll a közvélemény-kutatásban. A biztos választók közt is erősödött a DK, a szavazók 5 százaléka adná voksát Gyurcsány Ferenc pártjára. Az Együtt-PM szintén 5 százalékos ebben körben, míg az LMP 2 százalékon áll.
forrás: Hírhatár