Gyurcsány Ferenc: Nem forradalom kell, hanem kormány- és rezsimváltás
http://dkhirek.blogspot.com/2014/02/gyurcsany-ferenc-nem-forradalom-kell.html
Gyurcsány Ferenc interjút adott a Kanadai Magyar Hírlapnak, melyben többek között elmondta: el lehet távolítani a magyar külképviseleteken tevékenykedő fideszes pártkomisszárokat, ugyanakkor nem forradalmat akar, hanem kormány- és rezsimváltást. Jelezte, hogy ma már a Fidesz-KDNP frakció legalább egyharmada nyugodtan ülhetne a Jobbikban is, pedig még 1989-ben Orbán Viktor egy ígéretes és bátor politikusnak tűnt, akinek Nagy Imre újratemetésén mondott beszédét sokra értékelte Gyurcsány Ferenc. De a volt miniszterelnök lapunknak elmondta, hogy miközben illegitim a jelenlegi rendszer, nincs más opció a demokratikus ellenzék számára mint a választáson való megmérettetés.
Néhány napja az Egyeses Beszédben Bánó Andrással beszélgetett. Ott azt mondta, hogy aligha lehet az idei választás „free and fair,” azaz szabad és igazságos. Viszont ha ez tényleg boritékolható, akkor meg miért indulnak?
Nincs az a nemzetközi környezet, amely elfogadna egy bojkottot ezzel a választással kapcsolatban és aki tudomásul venné, hogy Orbán kihívó nélkül maradt. Így aztán marad a tisztességtelen körülmények között való megmérettetés.
De az ilyen körülmények közötti indulással nem éppen egy igazságtalan rendszernek adnak némi legitimást?
Ez a rendszer ma sem legitim.
A Demokratikus Koalíció – a többi demokratikus ellenzéki párttól eltérően – határozottan képviselte azt az elvi álláspontot, hogy a külhoni magyarok ne szavazzanak magyarországi választáson, amennyiben nincsen Magyarországon állandó lakhelyük. Viszont vannak Kanadában, vagy akár az Egyesült Államokban nem kis számban olyan magyarok, akik a helyi magyar közösség jobboldali, kormánypárti átpolitizálása és annak kirekesztő jellege miatt, hozzá szeretnének járulni az Orbán kormány leváltásához. Ha Ön szerint kifogásolható, hogy a választáson szavaznak, mégis hogyan járulhatnának hozzá a kormányváltáshoz?
Nekünk elvi bajunk van azzal, hogy azok szavaznak Magyarországon és mondanak véleményt az itthoni politikáról, akik nem osztoznak döntésük következményeivel. Ez független attól, hogy a külhöni állampolgárok egyike, vagy másika melyik politikai pártot, vagy tömörülést támogat. Ez nem haszonelvű álláspont. Mondják el a véleményüket, hogy mit gondolnak! De engedjék, hogy azok döntsenek az itt élők sorsáról, akik itt élnek és akik a döntésük következményeit is viselni fogják.
Úgy tűnik, mintha elmosódott volna a határ az állam és a párt között. Ez Kanadában is evidens, ahol lapunk, illetve a Kanadai Magyar Demokratikus Charta számtalanszor hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarország Ottawába akkreditált diplomatái időnként pártpolitikai tevékenységet végeznek, a liberális kanadai magyarokat kirekesztő, ellenük uszító nyilatkozatokat tesznek. Egy esetleges kormányváltás esetén, mihez kezdenek a fideszes pártpolitikával átitatott közintézményekkel és külképviseletekkel?
A külképviseletek egyszerű dolog. Vissza kell hívni mindenkit, akik nem a köztársaság képviseletére tett esküjük szerint járt el, hanem pártkomisszárokként viselkedtek. Ez gondolom, gyorsan megtehető. Sokkal nehezebb a közintézmények esete, melyek elvből függetlenül működnek, de a kormány javaslatára és döntése alapján, sok-sok évre kinevezték annak vezetőit, a legfőbb ügyésztől, a jegybank elnökig és a médiatanács vezetőig. Jogállami eszközökkel való eltávolításuk nem biztosítható, nem kényszeríthető ki és akkor nem is szabad ezt megkísérelni.
El kell mondani az intézmények vezetőinek, hogy a választók többsége egy másik kormányt akart és azt szeretné, ha helyre állítanánk a köztársaságot. Ennek része az intézmények önállósága. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy Önök, hölgyeim és uraim, párttagokként vannak ott. Kérjük, fontolják meg a lemondásukat. Meglátjuk, hogy ki érti a nép többségének szavát és ki az aki ezzel szembe fog menni.
Egy esetleges kormányváltás után, van-e arra bármilyen garancia, hogy lesz felelősségrevonás és ezen kívül, hogy egy új kormány a nyiltan rasszista, nyiltan antiszemita erők felszámolását kezdeményezi?
Válasszuk akkor a dolgot három felé. A politikai elszámoltatást azt úgy hívják, hogy demokratikus választás. Azt megteszik az emberek. Politikai elszámoltató biztosokat, Papcsákot és Budait, vagy másokat, azokat nem kell egy kormánynak kinevezni. Meg kell kísérelni – az igazságszolgáltatással és különösen az ügyészséggel – hogy pártállás nélkül végezze a dolgát.
Janez Jansa szlovén miniszterelnököt, míg hivatalban volt, elmozdították 200 ezer euró el nem számolt, meg nem magyarázott vagyon miatt . Végül jogerősen a bíróság elítélte. Erre van szükség. Ez az igazságszolgáltatás dolga, nem pedig a politikusoké. Az persze baj, és ebben akár igaza is lehet az olvasóknak, hogy Polt Péter vezetésével a magyar igazságszolgáltatás nem független, nem pártatlan, hanem a Fidesz érdekeinek képviselője az ügyészségi szervezeten belül.
Ami a harmadik kérdését illeti: van a politikai küzdelem a szélsőjobboldal ellen, amelyet a magyar liberális és baloldali értelmiségi közélet szenvedélyesen végez, és van a bírósági gyakorlat, amely ellentmondásos. De én nem forradalmat akarok, hanem kormány és reszimváltást. Már pedig akkor tudomásul vesszük benne az alkotmányosrendet, tudomásul veszem a fennálló jogszolgáltatási világot. Legfejebb érvelünk, hogy a bíróságok értsék, hogy meddig terjed a gyülekezés és a szólás szabadsága. Ebbe pedig nem fér bele az újnáci eszmék individuális, vagy szervezett terjesztése.
Mennyiben egyértelmű a határ a Fidesz és a szélsőjobb között? Részben azért kérdezem ezt, mert éppen a napokban derült ki, hogy az egyik egyéni választókerületben egy nap alatt összegyűjtötte aláírásait a Magyar Hajnal jelöltje, aki egy évtizeddel ezelőtt a Fidelitásban, illetve Varga Mihály körül kezdte politikai pályafutását. Vona Gábor pedig – mint, ahogy tudjuk – a polgári körökből indult el. Tehát létezik-e még határ, mely elválasztja a Fideszt a nyiltan rasszista és antiszemita szélsőjobboldaltól?
Régóta nincsen határ. A magyar parlamentben ülve látom, hogy a Fidesz-KDNP frakció legalább egyharmada nyugodtan ülhetne a Jobbikban is. A Jobbik 2010-es választási programjának nyolcvan százalékát a Fidesz megvalósítja. Orbán miniszterelnök mesélte el nyilvánosan is, hogy Helmut Kohl egykori német kancellár azt a tanácsot adta neki, hogy mindig ügyeljen arra, hogy tőle jobbra ne legyen már mértékadó párt. Ezért Orbánnak az a törekvése, hogy a középtől jobbra álló világot egyesítse. Ezért folyamatosan lép jobbra és jobbra. Mert nem azt érte el, hogy pacifikálta, semlegesítette, demokratizálta a szélsőjobbot, hanem azt, hogy a szélsőjobb megszerezte az ő pártját.
A Fidesz ma nem jobbközép párt, hanem egy radikális, populista, nacionalista antidemokratikus képződmény.
Nem tudom, hogy Ön mennyire ismerte meg személyesen Orbán Viktort az évek folyamán, de Ön szerint amit a kormányfő politikailag tesz, az meggyőződési alapon történik, vagy inkább pragmatikus megfontolásból? Van ugyanis olyan érvelés, mely szerint a miniszterelnök felfedezte a magyar társadalom gyengeségeit, előítéletességeit és erre építi politikáját.
A politikai paletta lényegében teljes évkörét bejárta Orbán, a szélsőbaloldalon kívül. Egy alapvetően szociálisan érzékeny, szabadelvű, 1991 és 1992 között anarchista pártként indultak. Elhagyjta ő az anarchista előzményeket, gyökereket és viszonylag gyorsan elhagyjták a liberális előzményeket és egy jobboldali polgári párttá váltnak. Aztán elindulnak a nemzet oldalon, 2000-ben a nemzeti oldalon átcsúsznak, érintkeznek a radikális jobboldallal. Az európai integrációs parlamenti bizottság egykori elnöke mára a keleti szelekre vágyik.
A 89-es fiatal demokratából 2014-re egy öregeskedő önkényúr lett. Semmi kétségem, hogy Orbánnak nem elvei, vagy értékei, hanem hatalmi érdekei vannak. Bármit hajlandó eladni három szavazatért. Morális értelemben Magyarország legkorruptabb politikusával állunk szembe.
Ha már felhozta a korrupciót, akkor a múlt héten éppen Ön kezdeményezett Orbán Viktorral egy vagyonosodási vitát. Azt is jelezte, hogy ha nem kap pozitív választ, akkor folyamatosan napirenden tartja ezt a kérdést. Kapott bármilyen választ a miniszterelnöktől?
Egyetlen válasz, hogy azóta űznek és hajszolnak engem üzleti életem 17 évvel ezelőtti világommal, a Pakssal kötött szerződésével és más ügyekkel. A botrányra botrányt kampánypolitikája zajlik, miközben a saját vagyonosodását firtató kérdésekre sem ő, sem pártja nem kiváncsi. Ebben nem az az igazán izgalmas, hogy mindezt elhallgatja az ő hozzá közel álló média, hanem inkább az az érdekes, hogy a tőle távolra eső média számára sem elég érdekes kérdés ez. Talán belefáradtak már ebbe a vitába.
Én úgy gondolom, hogy magyarországi viszonylatban majdnem másfél millió amerikai dollár értékű személyes bevallott vagyonra nem tud szert tenni egy olyan politikus aki világéletében parlamenti képviselő volt, öt gyermeket felnevelt és parlamenti politikai munkáján kívül soha nem volt érdemben más jövedelme. Ez egyelőre pusztába kiáltott szó. Ezzel együtt én magam megteszek mindent annak érdekében, hogy választ találjunk arra, hogyan lett ebből az ígéretes fiatalemberből az egyik legkorruptabb politikus Magyarországon.
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt Ön ismerte személyesen ezt az ígéretes, fiatal Orbán Viktort?
Mi személyes, négyszemközt soha az életben nem találkoztunk. Találkoztunk 1988-89 környékén, amikor én az ő bátorságát utólag is, a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde kapcsán sokra értékeltem. Utólag sem akarom a saját érzéseimet megváltoztatni, vagy eltagadni. És sok-sok csalódással látom, hogy mi lett ebből az ígéretes fiatal emberből. Én a 89-90-es átalakulás egy-egy futótalálkozóján túl, az elmúlt 24 évben háromszor találkoztam vele, kétszer a tévékamerák előtt, 2005-ben és 2006-ban. Egyszer pedig amikor még fiatal miniszterelnök voltam, valamilyen ügyben kértem, hogy konzultálhassak a pártok, illetve a frakciók vezetőivel. Akkor egy öt-hat fős körben a miniszterelnöki dolgozószobában, Orbán Viktor is ott ült, sokak egyikeként, és tárgyaltunk egy félórát. Ennyi a mi kettőnk személyes kapcsolata.
Említett egy korábbi miniszterelnök-jelölti vitát. Azt tudjuk, hogy 2010-ben nem volt vita, mivel Orbán Viktor ezt nem vállalta. Van-e bármilyen olyan jel, mely szerint idén esetleg lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Mesterházy Attila között?
Semmilyen jel nincsen, de szabadszemmel látható – és nagyságú pénzben mernék fogadni – hogy Orbán Viktor el fogja utasítani a vitát. Elszokott a nyílt vitáktól. Ő monológban sokkal jobb, különösen, hogy ha azt egy hierarchikus pozícióból, fentről lefelé tudja mondani. Hogy mi lesz a kommunikációs érv, azt nem tudom megmondani. Nyilván majd a Fideszben kitalálják. Én azt mondom, hogy öt százaléknál kevesebb esély van arra, hogy Mesterházy Attila és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti vitán találkozzon. Orbán ezt bármi áron el akarja kerülni.
Az én generációmban nagyon sokak számára – a kanadai magyar emigrációban pedig pláne – eléggé nehéz politikailag “eladni” a Magyar Szocialista Pártot. Vannak viszont itt is – Kanadában – olyanok, akik liberális nézetűek, vagy baloldaliak, de távolságot tartanak az MSZP-től. Mégis miben változott az elmúlt négy év során a magyar baloldal?
A magyar baloldal sokat változott ezekben az években. Ennek a legláthatóbb jele, hogy mára az MSZP nem egyeduralkodó ezen az oldalon. Jónéhány tömörülés megjelent, köztük a Bajnai Gordon vezette Együt 2014, az általam vezetett Demokratikus Koalíció és mások is. Nehéz eszmei, politikai és szervezeti örökség jutott az MSZP-nek. A 2010-es kudarc – amelyben nyilván én is benne vagyok – különösen nagy tehertétel volt.
De azt gondolom, hogy egy nyugatos, polgári, balközép – vagy éppen centrista – liberális gondolkodású ember ma találhat viszonyítási pontokat a baloldalon. Akinek túlságosan szociáldemokrata vagy baloldali az MSZP, annak ott van Bajnai, aki egy végtelenül tehetséges, higgadt technokrata, akihez képest pedig ott van a DK sokkal szenvedélyesebb, sok tekintetben mozgalmi karakterű, polgári világa. Van választék, aztán nem tudjuk, hogy ez a sokszínűség hogyan fog majd fennmaradni. Vagy esetleg elindul egy integrációs folyamat, talán gyorsabban mint bármelyikünk gondolta volna a következő hónapokban, vagy években.
A DK önmagában is eléggé sokszínű, egyrészt magába foglalja Vadai Ágnest, de közben a gazdasági kérdésekben konzervatív álláspontot képviselő Kerék-Bárczy Szabolcsot is, aki Budapest V. kerületében indul. Hogyan marad egyben a DK, amikor ennyire különböző, sokféle árnyalatok működnek benne?
2010 szeptemberében, az egyik liberális baloldali folyóirat, a Mozgó Világ tartott egy konferenciát. Csupán pár hónapos tapasztalatunk volt Orbán világáról. A konferencia előadójaként, azt mondtam, hogy a hagyományos bal-jobboldali vetélkedésnek mostantól kezdve vége van. Az Orbán önkényével szemben a sokszínű demokraták sokaságának összefogására van szükség. Persze fontos, hogy mit gondolunk családtámogatásról, mit gondolunk adópolitikáról. De az alapkérdésben a demokratákat összeköti az a szándék, hogy megőrizzék a köztársaság alkotmányos kereteit, kultúráját , és ha azt lerombolják, akkor újra építsék. Teremtsünk egy toleráns világot, amelyben a szakpolitikai kérdések, a policy issues, azok kévésbé fontosak, mint a nagy fundamentum: hogy milyen ország lesz ez – hogy keletről fúj a szél, vagy nyugatról?
Ebből volt egy vitám annak idején a szocialista párttal, melyből egy nagy demokrata pártot szerettem volna szervezni. Amikor ez nem ment, akkor egy nagy nekifutással megalapítottuk a Demokratikus Koalíciót, amiben sokszínű demokrata sokaságot egy pártban szervezünk meg. Itt vannak liberálisok – mint a Bauer Tamás – meg, ahogy Ön mondja alapvetően jobbközép konzervatívok, a szociálbaloldalnak különböző színezetei és én magam, egy ilyen balközép centrista polgári fickónak gondolom magamat.
És működik ez így?
Egyelőre működik. Olyan pártban vagyok, ahol jó elmenni egy elnökségi gyűlésre, mert normálisak az emberek, okosan vitatkoznak, de nem fúrják egymást. A semmiből két év alatt ma egy értékelhető tekintélyt magának szerző pártot szerveztünk. Szerintem ennek a gondolatnak van jövője. Nincsen bennem, vagy bennünk rivalizálási szándék a többiekkel. Legyen mindenki sikeres és találjuk meg, hogy mi viszi előre az országot.
Forrás: Kanadai Magyar Hírlap
Néhány napja az Egyeses Beszédben Bánó Andrással beszélgetett. Ott azt mondta, hogy aligha lehet az idei választás „free and fair,” azaz szabad és igazságos. Viszont ha ez tényleg boritékolható, akkor meg miért indulnak?
Nincs az a nemzetközi környezet, amely elfogadna egy bojkottot ezzel a választással kapcsolatban és aki tudomásul venné, hogy Orbán kihívó nélkül maradt. Így aztán marad a tisztességtelen körülmények között való megmérettetés.
De az ilyen körülmények közötti indulással nem éppen egy igazságtalan rendszernek adnak némi legitimást?
Ez a rendszer ma sem legitim.
A Demokratikus Koalíció – a többi demokratikus ellenzéki párttól eltérően – határozottan képviselte azt az elvi álláspontot, hogy a külhoni magyarok ne szavazzanak magyarországi választáson, amennyiben nincsen Magyarországon állandó lakhelyük. Viszont vannak Kanadában, vagy akár az Egyesült Államokban nem kis számban olyan magyarok, akik a helyi magyar közösség jobboldali, kormánypárti átpolitizálása és annak kirekesztő jellege miatt, hozzá szeretnének járulni az Orbán kormány leváltásához. Ha Ön szerint kifogásolható, hogy a választáson szavaznak, mégis hogyan járulhatnának hozzá a kormányváltáshoz?
Nekünk elvi bajunk van azzal, hogy azok szavaznak Magyarországon és mondanak véleményt az itthoni politikáról, akik nem osztoznak döntésük következményeivel. Ez független attól, hogy a külhöni állampolgárok egyike, vagy másika melyik politikai pártot, vagy tömörülést támogat. Ez nem haszonelvű álláspont. Mondják el a véleményüket, hogy mit gondolnak! De engedjék, hogy azok döntsenek az itt élők sorsáról, akik itt élnek és akik a döntésük következményeit is viselni fogják.
Úgy tűnik, mintha elmosódott volna a határ az állam és a párt között. Ez Kanadában is evidens, ahol lapunk, illetve a Kanadai Magyar Demokratikus Charta számtalanszor hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarország Ottawába akkreditált diplomatái időnként pártpolitikai tevékenységet végeznek, a liberális kanadai magyarokat kirekesztő, ellenük uszító nyilatkozatokat tesznek. Egy esetleges kormányváltás esetén, mihez kezdenek a fideszes pártpolitikával átitatott közintézményekkel és külképviseletekkel?
A külképviseletek egyszerű dolog. Vissza kell hívni mindenkit, akik nem a köztársaság képviseletére tett esküjük szerint járt el, hanem pártkomisszárokként viselkedtek. Ez gondolom, gyorsan megtehető. Sokkal nehezebb a közintézmények esete, melyek elvből függetlenül működnek, de a kormány javaslatára és döntése alapján, sok-sok évre kinevezték annak vezetőit, a legfőbb ügyésztől, a jegybank elnökig és a médiatanács vezetőig. Jogállami eszközökkel való eltávolításuk nem biztosítható, nem kényszeríthető ki és akkor nem is szabad ezt megkísérelni.
El kell mondani az intézmények vezetőinek, hogy a választók többsége egy másik kormányt akart és azt szeretné, ha helyre állítanánk a köztársaságot. Ennek része az intézmények önállósága. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy Önök, hölgyeim és uraim, párttagokként vannak ott. Kérjük, fontolják meg a lemondásukat. Meglátjuk, hogy ki érti a nép többségének szavát és ki az aki ezzel szembe fog menni.
Egy esetleges kormányváltás után, van-e arra bármilyen garancia, hogy lesz felelősségrevonás és ezen kívül, hogy egy új kormány a nyiltan rasszista, nyiltan antiszemita erők felszámolását kezdeményezi?
Válasszuk akkor a dolgot három felé. A politikai elszámoltatást azt úgy hívják, hogy demokratikus választás. Azt megteszik az emberek. Politikai elszámoltató biztosokat, Papcsákot és Budait, vagy másokat, azokat nem kell egy kormánynak kinevezni. Meg kell kísérelni – az igazságszolgáltatással és különösen az ügyészséggel – hogy pártállás nélkül végezze a dolgát.
Janez Jansa szlovén miniszterelnököt, míg hivatalban volt, elmozdították 200 ezer euró el nem számolt, meg nem magyarázott vagyon miatt . Végül jogerősen a bíróság elítélte. Erre van szükség. Ez az igazságszolgáltatás dolga, nem pedig a politikusoké. Az persze baj, és ebben akár igaza is lehet az olvasóknak, hogy Polt Péter vezetésével a magyar igazságszolgáltatás nem független, nem pártatlan, hanem a Fidesz érdekeinek képviselője az ügyészségi szervezeten belül.
Ami a harmadik kérdését illeti: van a politikai küzdelem a szélsőjobboldal ellen, amelyet a magyar liberális és baloldali értelmiségi közélet szenvedélyesen végez, és van a bírósági gyakorlat, amely ellentmondásos. De én nem forradalmat akarok, hanem kormány és reszimváltást. Már pedig akkor tudomásul vesszük benne az alkotmányosrendet, tudomásul veszem a fennálló jogszolgáltatási világot. Legfejebb érvelünk, hogy a bíróságok értsék, hogy meddig terjed a gyülekezés és a szólás szabadsága. Ebbe pedig nem fér bele az újnáci eszmék individuális, vagy szervezett terjesztése.
Mennyiben egyértelmű a határ a Fidesz és a szélsőjobb között? Részben azért kérdezem ezt, mert éppen a napokban derült ki, hogy az egyik egyéni választókerületben egy nap alatt összegyűjtötte aláírásait a Magyar Hajnal jelöltje, aki egy évtizeddel ezelőtt a Fidelitásban, illetve Varga Mihály körül kezdte politikai pályafutását. Vona Gábor pedig – mint, ahogy tudjuk – a polgári körökből indult el. Tehát létezik-e még határ, mely elválasztja a Fideszt a nyiltan rasszista és antiszemita szélsőjobboldaltól?
Régóta nincsen határ. A magyar parlamentben ülve látom, hogy a Fidesz-KDNP frakció legalább egyharmada nyugodtan ülhetne a Jobbikban is. A Jobbik 2010-es választási programjának nyolcvan százalékát a Fidesz megvalósítja. Orbán miniszterelnök mesélte el nyilvánosan is, hogy Helmut Kohl egykori német kancellár azt a tanácsot adta neki, hogy mindig ügyeljen arra, hogy tőle jobbra ne legyen már mértékadó párt. Ezért Orbánnak az a törekvése, hogy a középtől jobbra álló világot egyesítse. Ezért folyamatosan lép jobbra és jobbra. Mert nem azt érte el, hogy pacifikálta, semlegesítette, demokratizálta a szélsőjobbot, hanem azt, hogy a szélsőjobb megszerezte az ő pártját.
A Fidesz ma nem jobbközép párt, hanem egy radikális, populista, nacionalista antidemokratikus képződmény.
Nem tudom, hogy Ön mennyire ismerte meg személyesen Orbán Viktort az évek folyamán, de Ön szerint amit a kormányfő politikailag tesz, az meggyőződési alapon történik, vagy inkább pragmatikus megfontolásból? Van ugyanis olyan érvelés, mely szerint a miniszterelnök felfedezte a magyar társadalom gyengeségeit, előítéletességeit és erre építi politikáját.
A politikai paletta lényegében teljes évkörét bejárta Orbán, a szélsőbaloldalon kívül. Egy alapvetően szociálisan érzékeny, szabadelvű, 1991 és 1992 között anarchista pártként indultak. Elhagyjta ő az anarchista előzményeket, gyökereket és viszonylag gyorsan elhagyjták a liberális előzményeket és egy jobboldali polgári párttá váltnak. Aztán elindulnak a nemzet oldalon, 2000-ben a nemzeti oldalon átcsúsznak, érintkeznek a radikális jobboldallal. Az európai integrációs parlamenti bizottság egykori elnöke mára a keleti szelekre vágyik.
A 89-es fiatal demokratából 2014-re egy öregeskedő önkényúr lett. Semmi kétségem, hogy Orbánnak nem elvei, vagy értékei, hanem hatalmi érdekei vannak. Bármit hajlandó eladni három szavazatért. Morális értelemben Magyarország legkorruptabb politikusával állunk szembe.
Ha már felhozta a korrupciót, akkor a múlt héten éppen Ön kezdeményezett Orbán Viktorral egy vagyonosodási vitát. Azt is jelezte, hogy ha nem kap pozitív választ, akkor folyamatosan napirenden tartja ezt a kérdést. Kapott bármilyen választ a miniszterelnöktől?
Egyetlen válasz, hogy azóta űznek és hajszolnak engem üzleti életem 17 évvel ezelőtti világommal, a Pakssal kötött szerződésével és más ügyekkel. A botrányra botrányt kampánypolitikája zajlik, miközben a saját vagyonosodását firtató kérdésekre sem ő, sem pártja nem kiváncsi. Ebben nem az az igazán izgalmas, hogy mindezt elhallgatja az ő hozzá közel álló média, hanem inkább az az érdekes, hogy a tőle távolra eső média számára sem elég érdekes kérdés ez. Talán belefáradtak már ebbe a vitába.
Én úgy gondolom, hogy magyarországi viszonylatban majdnem másfél millió amerikai dollár értékű személyes bevallott vagyonra nem tud szert tenni egy olyan politikus aki világéletében parlamenti képviselő volt, öt gyermeket felnevelt és parlamenti politikai munkáján kívül soha nem volt érdemben más jövedelme. Ez egyelőre pusztába kiáltott szó. Ezzel együtt én magam megteszek mindent annak érdekében, hogy választ találjunk arra, hogyan lett ebből az ígéretes fiatalemberből az egyik legkorruptabb politikus Magyarországon.
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt Ön ismerte személyesen ezt az ígéretes, fiatal Orbán Viktort?
Mi személyes, négyszemközt soha az életben nem találkoztunk. Találkoztunk 1988-89 környékén, amikor én az ő bátorságát utólag is, a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde kapcsán sokra értékeltem. Utólag sem akarom a saját érzéseimet megváltoztatni, vagy eltagadni. És sok-sok csalódással látom, hogy mi lett ebből az ígéretes fiatal emberből. Én a 89-90-es átalakulás egy-egy futótalálkozóján túl, az elmúlt 24 évben háromszor találkoztam vele, kétszer a tévékamerák előtt, 2005-ben és 2006-ban. Egyszer pedig amikor még fiatal miniszterelnök voltam, valamilyen ügyben kértem, hogy konzultálhassak a pártok, illetve a frakciók vezetőivel. Akkor egy öt-hat fős körben a miniszterelnöki dolgozószobában, Orbán Viktor is ott ült, sokak egyikeként, és tárgyaltunk egy félórát. Ennyi a mi kettőnk személyes kapcsolata.
Említett egy korábbi miniszterelnök-jelölti vitát. Azt tudjuk, hogy 2010-ben nem volt vita, mivel Orbán Viktor ezt nem vállalta. Van-e bármilyen olyan jel, mely szerint idén esetleg lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Mesterházy Attila között?
Semmilyen jel nincsen, de szabadszemmel látható – és nagyságú pénzben mernék fogadni – hogy Orbán Viktor el fogja utasítani a vitát. Elszokott a nyílt vitáktól. Ő monológban sokkal jobb, különösen, hogy ha azt egy hierarchikus pozícióból, fentről lefelé tudja mondani. Hogy mi lesz a kommunikációs érv, azt nem tudom megmondani. Nyilván majd a Fideszben kitalálják. Én azt mondom, hogy öt százaléknál kevesebb esély van arra, hogy Mesterházy Attila és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti vitán találkozzon. Orbán ezt bármi áron el akarja kerülni.
Az én generációmban nagyon sokak számára – a kanadai magyar emigrációban pedig pláne – eléggé nehéz politikailag “eladni” a Magyar Szocialista Pártot. Vannak viszont itt is – Kanadában – olyanok, akik liberális nézetűek, vagy baloldaliak, de távolságot tartanak az MSZP-től. Mégis miben változott az elmúlt négy év során a magyar baloldal?
A magyar baloldal sokat változott ezekben az években. Ennek a legláthatóbb jele, hogy mára az MSZP nem egyeduralkodó ezen az oldalon. Jónéhány tömörülés megjelent, köztük a Bajnai Gordon vezette Együt 2014, az általam vezetett Demokratikus Koalíció és mások is. Nehéz eszmei, politikai és szervezeti örökség jutott az MSZP-nek. A 2010-es kudarc – amelyben nyilván én is benne vagyok – különösen nagy tehertétel volt.
De azt gondolom, hogy egy nyugatos, polgári, balközép – vagy éppen centrista – liberális gondolkodású ember ma találhat viszonyítási pontokat a baloldalon. Akinek túlságosan szociáldemokrata vagy baloldali az MSZP, annak ott van Bajnai, aki egy végtelenül tehetséges, higgadt technokrata, akihez képest pedig ott van a DK sokkal szenvedélyesebb, sok tekintetben mozgalmi karakterű, polgári világa. Van választék, aztán nem tudjuk, hogy ez a sokszínűség hogyan fog majd fennmaradni. Vagy esetleg elindul egy integrációs folyamat, talán gyorsabban mint bármelyikünk gondolta volna a következő hónapokban, vagy években.
A DK önmagában is eléggé sokszínű, egyrészt magába foglalja Vadai Ágnest, de közben a gazdasági kérdésekben konzervatív álláspontot képviselő Kerék-Bárczy Szabolcsot is, aki Budapest V. kerületében indul. Hogyan marad egyben a DK, amikor ennyire különböző, sokféle árnyalatok működnek benne?
2010 szeptemberében, az egyik liberális baloldali folyóirat, a Mozgó Világ tartott egy konferenciát. Csupán pár hónapos tapasztalatunk volt Orbán világáról. A konferencia előadójaként, azt mondtam, hogy a hagyományos bal-jobboldali vetélkedésnek mostantól kezdve vége van. Az Orbán önkényével szemben a sokszínű demokraták sokaságának összefogására van szükség. Persze fontos, hogy mit gondolunk családtámogatásról, mit gondolunk adópolitikáról. De az alapkérdésben a demokratákat összeköti az a szándék, hogy megőrizzék a köztársaság alkotmányos kereteit, kultúráját , és ha azt lerombolják, akkor újra építsék. Teremtsünk egy toleráns világot, amelyben a szakpolitikai kérdések, a policy issues, azok kévésbé fontosak, mint a nagy fundamentum: hogy milyen ország lesz ez – hogy keletről fúj a szél, vagy nyugatról?
Ebből volt egy vitám annak idején a szocialista párttal, melyből egy nagy demokrata pártot szerettem volna szervezni. Amikor ez nem ment, akkor egy nagy nekifutással megalapítottuk a Demokratikus Koalíciót, amiben sokszínű demokrata sokaságot egy pártban szervezünk meg. Itt vannak liberálisok – mint a Bauer Tamás – meg, ahogy Ön mondja alapvetően jobbközép konzervatívok, a szociálbaloldalnak különböző színezetei és én magam, egy ilyen balközép centrista polgári fickónak gondolom magamat.
És működik ez így?
Egyelőre működik. Olyan pártban vagyok, ahol jó elmenni egy elnökségi gyűlésre, mert normálisak az emberek, okosan vitatkoznak, de nem fúrják egymást. A semmiből két év alatt ma egy értékelhető tekintélyt magának szerző pártot szerveztünk. Szerintem ennek a gondolatnak van jövője. Nincsen bennem, vagy bennünk rivalizálási szándék a többiekkel. Legyen mindenki sikeres és találjuk meg, hogy mi viszi előre az országot.
Forrás: Kanadai Magyar Hírlap
