A Demokratikus Koalíció fölmondaná az állami földbérleteket
https://dkhirek.blogspot.com/2014/01/a-demokratikus-koalicio-folmondana-az.html
Hiába érte egyik botrány a másikat az állami földpályázatok ügyében, hiába teregette ki több folytatásban is a Fidesz-maffia szennyesét az azóta a frakcióból is kilépett korábbi államtitkár, Ángyán József, a kormányközeli oligarchák telhetetlensége nem ismer határt. A Nemzeti Földalap nemrégen nyilvánosságra hozott adatai szerint a Csongrád megyei földpályázaton meghirdetett csaknem 20 ezer hektárnyi földterületnek kevesebb mint egytizedére, 1790 hektárra beadott pályázatot ítéltek eredményesnek, ebből 1362 hektárnyit a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. nyert el, amelynek fő tulajdonosa Lázár János miniszterelnökségi államtitkár nagybátyja. További 260 hektár egy olyan vállalkozásé lett, amely a korábbi pályázatokon már 1172 hektár állami föld bérleti jogát elnyerte.A földmutyiról szóló korábbi hírek után már sem az újabb rokoni lenyúlás, sem annak pimaszsága nem meglepő. Afelől is kevés kétség lehet, hogy a többi 18 ezer hektár állami földre benyújtott, de érvénytelennek nyilvánított pályázat legfőbb hibája az volt, hogy nem Fidesz-csókosok adták be.
A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a csalárd, megbundázott pályázatokon állami földeket elnyerőket: amit most tavasszal netán belevetnek, már nem ők fogják learatni, mert a hivatalba lépő demokratikus kormány felülvizsgálja a pályázatokat, és az ilyen szerződéseket haladéktalanul, kártalanítás nélkül fölmondja.
Molnár Csaba
a DK frakcióvezetője
Forrás: dkp.hu