Újabb mutyi – ezúttal az uniós pályázatok elbírálásánál
https://dkhirek.blogspot.com/2013/11/ujabb-mutyi-ezuttal-az-unios-palyazatok.html
Újabb, a mutyiszagtól valósággal bűzlő uniós pályázat kiírására került sor a minap. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy október 31-én meghirdetett, öt és félmilliárd forintos pályázat kiírását november 19-én jelentősen módosította, mindössze hat napot hagyva az érintetteknek a fölkészülésre. Minthogy e hat napból kettő szombat és vasárnap volt, négy nap alatt kellett a pályázni szándékozóknak beszerezniük azokat a dokumentumokat, amelyek az új elbírálási szempontoknak megfelelő feltételek meglétét igazolják. A pályázatokat pedig november 25-étől lehetett beadni, elbírálásuk pedig folyamatos volt, ami annyit jelent, hogy az előírt minimális pontszámot elérő pályázatok beérkezési sorrendben nyerik el az igényelt támogatást.A Demokratikus Koalíció szerint itt már nem csak a lóláb, hanem az egész ló kilóg. Ezt a trükköt a pályázaton nyertesnek kiszemelt barátokkal és üzletfelekkel nyilvánvalóan jó előre egyeztetve játsszák el, akiknek így kellő idejük lévén a fölkészülésre, a pályázati ablak megnyitásának pillanatában be tudják adni pályázatukat, mire pedig a többi pályázó az utolsó pillanatban megváltoztatott feltételeket teljesíteni tudja, a pályázati keret már „sajnos kimerült".
A Demokratikus Koalíció tiltakozik ez ellen a lemaradókkal szemben méltánytalan eljárás ellen, amely a korrupciógyanús elbírálással az ország későbbi uniós támogatásait is veszélybe sodorhatja.
Molnár Csaba
ügyvezető alelnök
Demokratikus Koalíció
Forrás: dkp.hu