Bauer Tamás: Rogán, rezsi, Rákosi

Orbán Viktor és Rogán Antal meghirdette a harmadik „rezsicsökkentést”. Megalakult a Rogán vezette bizottság, amelynek Fónagy János államtitkár és Németh Szilárd csepeli polgármester, a Fidesz „rezsikomisszárja” a tagja. Rogán az Országgyűlés december 16-i ülésén, napirend előtti felszólalásában a következő, figyelemre méltó indoklást adta a harmadik rezsicsökkentésre: „Az elmúlt egy évben bekövetkezett csökkentés, a 20 százalékos villamosenergia- és gázárcsökkentés közel vitte az európai átlaghoz a magyarországi villamos energia és gáz árát, de egyvalamit még nem értünk el: a magyar családok a jövedelmükhöz képest a villamosenergia- és a gázszámlájukban még mindig többet fizetnek az európai átlagnál. Az európai átlagnál ugyanis az a mérték, amit ki kell fizetni a jövedelemhez képest, még mindig alacsonyabb, mint Magyarországon. Azt gondolom, hogy éppen ezért érdemes törekednünk arra, hogy a magyarországi családok jövedelmében a villamos energia és a gáz számlája az európai átlag mértékére süllyedjen. Ez lehet a számunkra a legfontosabb iránytű akkor, amikor a harmadik rezsicsökkentés nagyságrendjéről és mértékéről dönteni fogunk, hogy a húszszázalékos csökkentés ellenére a magyarok jövedelmükhöz mérten még mindig többet fizetnek az energiáért, mint az európai átlag”. Orbánék célja eszerint, hogy a magyaroknak jövedelmükhöz mérten ne kerüljön többe a háztartási energia, mint a németeknek, osztrákoknak, svédeknek, dánoknak.

Az a gyakran hangoztatott fideszes állítás, hogy Európában a magyarok fizették eddig a legtöbbet, nyilvánvalóan hamis. A magyar háztartási energiatarifák Orbánék akciója előtt sem lógtak ki az európaiak közül, hiszen az áramdíjak magasabbak voltak, mint tőlünk keletre és délre (Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Horvátországban), és alacsonyabbak, mint tőlünk nyugatra és északra (Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Svédországban). Csehországban és Szlovákiában a magyarhoz hasonlóak voltak az árak, Lengyelországban (és a régi piacgazdaságok közül Finnországban és Franciaországban) valamivel alacsonyabbak. A háztartási gázárak is magasabbak voltak a bolgár, horvát, lengyel vagy román áraknál, de alacsonyabbak a dán, holland, olasz, osztrák vagy svéd áraknál, és megfeleltek a német vagy francia áraknak. Ugyanakkor a magyar jövedelmekhez képest a magyar árak természetesen jóval magasabbak voltak és maradtak, mint a nálunk gazdagabb nyugati és északi országokban. Természetesen, mert nálunk jóval alacsonyabbak a jövedelmek: a magyar, valamint a cseh, lengyel, szlovák, észt és horvát nominálbérek az angol, német, svéd, finn vagy osztrák béreknek árfolyamon átszámítva mindössze durván negyedét érik el. Emiatt azonban nemcsak a háztartási energiára kell a magyaroknak (és szlovákoknak, lengyeleknek, cseheknek, horvátoknak, észteknek) többet költeni jövedelmükből, hanem élelmiszerekre is, hiszen az alacsony jövedelmekhez képest az élelmiszerek (és mellesleg a ruházati cikkek, a lakberendezési cikkek, az építőanyagok és a műszaki cikkek) is sokkal többe kerülnek nálunk, mint Európa gazdagabb országaiban. Elvégre az európai statisztikai összehasonlítások szerint a magyar, cseh vagy szlovák átlagos élelmiszerárak 20-30 százalékkal maradnak el a német, osztrák, belga, angol vagy olasz áraktól, a jövedelmekben pedig ennél jóval nagyobb a különbség. A magyar háztartási energiaárak az európai statisztika szerint ugyanúgy 17 százalékkal maradnak el az Európai Unió átlagától, mint a magyar élelmiszerárak. A jövedelmekhez képest tehát a tejért, a húsért, a tojásért, az almáért is sokkal többet fizet a budapesti, békéscsabai, veszprémi vagy miskolci vásárló, mint a bécsi, berlini vagy londoni. Orbánék mégsem hirdettek árcsökkentést az élelmiszereknél. Sőt, kifejezetten elutasították a szocialisták kezdeményezését, hogy csökkentsék az élelmiszerek áfáját. Vajon miért?

Ennek egyik oka nyilván az, hogy az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon sem mérséklődnek, miközben a villamosenergia- és gázárak a válság okán visszaesett kereslet miatt jelentősen csökkennek a nemzetközi piacokon. Magyarország – más országokhoz hasonlóan – olcsóbban kapja a gázt a Gazpromtól, ezért mi sem könnyebb a kormány számára, mint ezt a csökkenést érvényesíteni a hazai lakossági árakban, s azt a kormány jótéteményeként állítani be, s szembeállítani azt az „elmúlt nyolc évben” tapasztalt többszöri áremeléssel. Holott akkor a világpiacon gyorsan emelkedtek az árak, és ezeket az emelkedő árakat érvényesítették a magyar piacon, most viszont csökkennek. Emiatt viselhették el viszonylag könnyen a szolgáltatók az eddigi két árcsökkentési hullámot. Más a helyzet a vízszolgáltatással vagy a hulladékgyűjtéssel, ott a költségek nem csökkentek, és ezért a tarifák lenyomása nem egy szolgáltatót hozott nehéz helyzetbe.

Orbán és Rogán jövőre, a választási kampány hajrájára tervezett harmadik rezsicsökkentése már alighanem ezen is túlmegy. Emiatt kell feltennünk a kérdést: miért? Miért állnak ellen az élelmiszerárak csökkentését követelő MSZP-s javaslatnak, és miért erőltetik ugyanakkor az energiaárak további csökkentését, arra törekedve, hogy azok a jövedelmekhez képest is csökkenjenek az európai átlagra? Ha a magyar jövedelmek jóval alacsonyabbak, mint a nyugat-európaiak, miközben a vásárolt termékek és szolgáltatások költségei hasonlóak (ugyanabból a kőolajból és földgázból lesz magyar áram és vezetékes gáz, hasonló, sőt olykor magasabb költségű állatból lesz tej és hús, mint Németországban vagy Ausztriában), akkor a háztartásokhoz eljutó áruknak és szolgáltatásoknak a jövedelmekhez képest átlagosan jóval drágábbnak kell lenniük Magyarországon, mint tőlünk nyugatra és északra. Ezt Rogán Antal is pontosan tudja, hiszen elvégezte a közgazdasági egyetemet. Miért beszél mégis így?

Megkapjuk a választ, ha fellapozzuk a gazdaságtörténet-könyveket (melyeket az egyetemen neki is fel kellett lapoznia). Azokból nemcsak azt tudjuk meg, hogy a Rákosi-korszakban, amikor a sztálini Szovjetunió politikáját másolták, Magyarországon is olcsón adták az élelmiszereket (már ami éppen kapható volt a közértben), hanem azt is, hogy miért. Azért, hogy a kisparaszti mezőgazdaságban ne legyen felhalmozás, az árak lehetőleg még a költségeket se fedezzék, és a parasztokat könnyebb legyen bekényszeríteni a téeszcsébe. A sztálini Szovjetunió, majd a Rákosi-féle Magyarország szabályosan kifosztotta a parasztságot, s ennek eszköze volt a felhalmozást nem biztosító, a költségeket sem fedező ár. Sztálin, Rákosi ellenségként tekintett a parasztra.

Rogán, Orbánnal együtt többek között a multikra, a nagy energiaszolgáltatók tulajdonosaira tekint ellenségként. Ha a „rezsiköltségek” nem lennének a jövedelmekhez képest jóval magasabbak, mint tőlünk nyugatra és északra, amit Rogán szavaiból ítélve elérendőnek tart, akkor biztosan nem fedeznék a költségeket, nyereség pedig végképp nem képződhetne a szolgáltatóknál. Az úgynevezett rezsicsökkentéssel, az árak erőltetett lenyomásával Rogán azt akarja megakadályozni, hogy a multiknál legyen felhalmozás – ezért is hirdette meg Orbán a nonprofit közműcégek gyermeteg ötletét. És ahogy Rákosiék a téeszcsébe akarták bekényszeríteni a parasztokat, és ezért nyomorgatták őket, Rogánék azért nyomorgatják a közműcégeket, hogy tulajdonosaikat kikényszerítsék az országból. Rákosiék azt nem akarták, hogy önálló parasztgazdák legyenek a magyar falvakban, akiknek nem ők dirigálnak, Rogánék meg azt nem akarják, hogy a magyar közművek olyan multik tulajdonában legyenek, akiknek nem ők dirigálnak. Hasonlóképpen azt sem akarják, hogy olyan bankok legyenek az országban, amelyeknek nem ők dirigálnak, ezt is szolgálja (az egykulcsos adó miatti költségvetési lyuk betömése mellett) a bankadó, a végtörlesztés, a tranzakciós illeték, a bankokra kirótt versenyhivatali óriásbírság. Nem véletlenül jelenti be Matolcsy diadalittasan, hogy négy nagybank kivonulni készül az országból. Rákosiék is önkényuralmat építettek, többek között a gazdaságban, Rogánék is azt építenek, a gazdaságban is. Az élelmiszerárakat viszont azért nem akarják önkényesen lenyomni, mert a „gazdákat”, akiket hű támaszuknak tekintenek, nem akarják sanyargatni, bármilyen versenyképtelen legyen is az általuk favorizált szétaprózott mezőgazdasági termelés. Holott „az emberek” élelmiszerre is közel annyit költenek, mint „rezsire” (az alacsony jövedelműek pedig még többet is).

Annak idején az olcsó élelmiszer persze segített a városiakon, akik a közértben vásároltak. A olcsóbb közműszolgáltatások is könnyebbséget jelentenek ma azoknak, akik a némiképp alacsonyabb számlákat kapják. Egyik-másik vízművet, távfűtő vállalatot, hulladékgyűjtőt máris sikerült ellehetetleníteni. Ha folytatják, az áram- és gázszolgáltatók is ellehetetlenülnek. Ahogy egykor a parasztokat tette tönkre a nyomott áron történő beszolgáltatás. Más az ellenség, azonos a módszer, hasonló lehet az eredmény. A sztálini parasztellenes politika következményeit hatvan évig nem heverte ki a Szovjetunió, noha Hruscsov már három évtized elteltével változtatni próbált rajta. Magyarországon rövidebb ideig tartott a parasztellenes politika, előbb is jött a kilábalás. Hogy az orbáni–rogáni multi- és bankellenes politika következményeit mikorra heveri ki az ország, nehéz ma megítélni. Hiszen abban is csak jövőre döntenek majd a választók, hogy meddig folytathatják.

A szerző a Demokratikus Koalíció alelnöke

Forrás: nol.hu