Láncreakció

A Demokratikus Koalíció szavazóbázisa elérte a kritikus tömeget. És bár a láncreakció legimertebb formája az atombomba, de az élet minden területén működik. A kémiától a politikáig. Hasznos törvényszerűség, tessenek jól irányítani.

Azt nem tudom, hogy Gyurcsánynak a Demokratikus Koalícióval innentől könnyebb vagy nehezebb dolga lesz, mint eddig volt, de az biztos: sikerre ítéltettek. Mint ahogy hónapokkal ezelőtt több szösszenetemben írtam az akkor még egyszázalékos DK-ról, hogy történetének nagy lehetősége az Attygordon Páros szűkkeblű ostobasága, és igazam lett, úgy jelzem most is: az országgyűlési választáson Magyarország legerősebb ellenzéki pártja már a DK lesz.

Mivel a politológia ismert és sokszor beigazolódott törvényszerűségei miatt erősödött ily gyorsan Gyurcsány, ezért aztán tán nem oktalan dolog továbbra is a politológia további alapelveit figyelembe venni. Ha volnának kishazánkban független politológusok, akkor Ők írnák meg ezt, nem nekem kéne, de a helyzet az, hogy mindannyian - már az ismertebbek - valamelyik nagyobb párt fizetési listáján szerepelnek.

És ugyanúgy, ahogy Nekem kellett cáfolnom ugyancsak néhány hónappal ezelőtt azt a közhasználatú, ám hazug Mítoszt, hogy Gyurcsány komoly elutasítottsággal bír, mert politológusék csendben gubbasztottak, nos ugyanúgy kell most is fölhívnom a figyelmet a közeljövő várható történéseire.

A politikában a kritikus tömeg egy szavazóbázis-nagyságot jelöl. És bár számszaki fogalom, de valójában egy lélektani határ. A kritikus tömeg az a szavazószám, aminek a megléte esetén az emberek elhiszik, hogy az adott Pártra bátran szavazhatnak, nem fog elveszni a szavazatuk. A parlamenti bejutási küszöb körül van ez a szám, és a DK ezt már átlépte. Nincs ma már olyan ember Magyarországon, aki úgy érezhetné: elveszett szavazatot ad le, ha Gyurcsányt fogja támogatni.

A másik ilyen törvényszerűség az erősebbre szavazás. Ez többféle módon is működik. A legismertebb formája az, mikor egy választás után a közvéleménykutatók fölmérik, hogy hányan is szavaztak saját emlékeik szerint az egyes pártokra. És az aktuális győztesre utólag sokkal több szavazat érkezik, mint magán a választáson történt. Ez is persze lélektani alapú törvényszerűség, dehát a politika tulajdonképpen nagyrészben tömegpszichológia. Nagyon sokaknak van szüksége arra a sikerélményre, hogy a győztesek oldalán áll. Ehhez pedig egy kis önbecsapás nem nagy ügy. Ilyen az ember, el kell fogadnunk. A törvényszerűségek ugyanis akkor is működnek, ha nem veszünk róluk tudomást.

Az erősebbre szavazás másik, kevésbé ismert, illetve nehezebben felfedezhető formája a trend-érzékelés. Az emberek érzik, ha valami fejlődik, felfelé ível, mintahogy azt is, ha valami hanyatlik. Ráadásul ez relatív fogalom. Minél inkább tűnik egy politikai csoport mobilisnak, dinamikusan fejlődőnek, annál szürkébbnek és esélytelenebbnek tűnik a másik, a stagnáló.

A DK az elmúlt hónapok mindegyikében 2%-al növelte szavazóbázisát. Meghatszorozta támogatói körét. Ez példátlan tempó. Ilyesmiről álmodozott annak idején az LMP, és részben sikerült is Nekik. Aztán nem tudtak hová továbbmenni, de ez már egy másik történet.

Az az igazság, hogy az Attygordon Páros DK-t kirúgó akciója az emberek igazságérzetének maradékát mozgósította. Jóval erősebb volt így az érzelmi reakció, mint amilyen pozitív hatásai egy összefogásnak lettek volna. Meg kell nézni, hány embert vitt az utcára az, hogy az ellenzék három pártja végre együtt szerepel október 23-án. Nemsokat.

Mítosz a nagy összefogás igény. Olyan mítosz, amit leginkább az MSZP gerjeszt, ugyanis elemi érdeke, hogy a rá nézve egyre veszélyesebb versenytársat, a DK-t valahogy elvtelen becsatlakozásra kényszerítse. Nem, kéremalássan, a magyar már belenyugodott, hogy marad az Orbán. És épp azért nyugodott bele, mert az elmúlt években nem talált alternatívát. Mert a Mesterházy az MSZP-vel nem az.

Egy éve, október 23-án Bajnai Gordon soktízezer embernek adott hitet. Aztán ahogy elkezdett egyre közelebb kerülni az MSZP-hez, és végül beállni a sorba, úgy fogyott el a belé vetett hit, a bizalom elporlott. Nem Gordon húzta föl a maga szintjére az MSZP-t, hanem Ő süllyedt bele a Szocialista Lúzerségbe.

2014 Orbáné. Lehet emiatt sírni, őrjöngeni. Lehet bármit, de attól még ez van. Ha a csülkös bablevest a konyhában el teccenek engedni derékmagasságban, akkor az biz leesik. Tányér törik, finomság kutyalefetyelési alapanyaggá alakul. És akkor persze lehet szentségelni. Mert miért ne. De attól még nem történt más, mint hogy egy törvényszerűség, a gravitáció közbeszólt. És a törvényszerűségek ily kegyetlenek.

A DK-nak bátran tovább kell menni egyedül. Amit eddig elért, azt is egyedül érte el. Nem összefogni, nem bevenni eztaztamazt, csak menni és csinálni. A Nép ugyanis bár beletörődött az Orbánizmus túlélésébe, de nem hajlandó a Reményről lemondani. És ami nem jön össze 2014-ben, majd összejön 2018-ban.

De csak akkor, ha a DK nem hajlik meg. Karakánsága, bátorsága, kitartása az az érték, ami a magyar politikában elég szokatlan ahhoz, hogy tömegével reményt adjon a választóknak. Gordon használta eleinte a Remény szót, és néhány hétig hitelesen is hangzott a szájából. Most már nevetséges.

A Remény átköltözött Gyurcsányékhoz. És a remény ugyanúgy hosszútávú dolog, mint a hit. Nem változik napról napra, nem rengetik meg kisebb kudarcok. Mondjak erre példákat? Minek, a hit egyházi formáit mindenki ismeri, évezredek óta működnek ez alapján.

A DK egyszerűen már nincs abban a helyzetben, hogy az MSZP-vel - ebben már benne van az Együtt is, ne legyünk naivak - bármely kompromisszumot kössön. Köthet, de akkor elveszíti az emberek belé vetett bizalmát, a hitet. És akkor úgy jár, mint a Gordon az Együttel.

Végig kell menni egyedül. A DK rettenetesen gyorsan halmozott föl igen komoly erkölcsi és politikai tőkét. Tessék rá vigyázni. Kamatoztatni, nem felélni. Nemsokára eljön az a pont, mikor már az MSZP szavazói is elkezdenek a DK-hoz pártolni. A fent leírt törvényszerűségek miatt.

Az eddigi erősödés nem másoktól vont el szavazókat, hanem újabb embereket tett politikailag aktívvá. Ők is számosodnak tovább, de lesz egy hirtelen ugrás, nagyjából februárban. Akkortájt fogja a DK megelőzni az MSZP-t. És akkor egyszercsak az MSZP összezuhan. Az országgyűlési választásokon már a DK lesz Orbán igazi kihívója. És akkor tessenek nagyon vigyázni majd. Addig is egyébként, mert az MSZP-ben és környékén fölhalmozódott megélhetésiek elkezdenek majd szivárogni, de akkor hirtelen csőstől jönnek majd.

Tessenek őket kidobni. Mind. Ha régi barát, ha ismerős, ha egykori harcostárs, mindegy. Azt ami fehér, nem szabad összepöttyözni, mert az már távolabbról szürkének látszik. És épp ebből van már elege a Magyar Népnek. Hogy állandóan arra biztatják: szavazzon a kisebbik rosszra. Hát nem. Ideje új fejezetet írni, és a DK épp ezt teszi mostanság. Hogy lehessen végre szavazni a Jóra és nem a legkisebb rosszra.

És 2018-ban a DK ronggyá veri a Fideszt.

Kétharmaddal.

Forrás: jovaros.blog.hu