Borka-Szász Tamás: Összefogás alulnézetből

Tudom, szinte már lerágott csont ez az összefogás téma, és az ellenzéki szavazók nagy része kezd torkig lenni vele. Na, nem az összefogással (döntő többségük ezt egyenesen szomjazza), hanem hogy pár hónappal a választás előtt még nyoma sincs neki.

Orbán seregei már csatarendben, teljes fegyverzetben felsorakozva, harsognak a kürtök, pénz és paripa minden mennyiségben betárazva. Ezzel szemben a demokratikus ellenzéki oldalon? Nincs főparancsnok, a csapatok még erősen a toborzás fázisában, az egyik ütőképes bandériumot pedig a csata előtt - mondvacsinált ürügyekkel - újra és újra haza akarják küldeni.

Érdekes, hogy az összefogással kapcsolatos politikai adok-kapok során Mesterházy, Bajnai, a baloldalinak nevezett média és a véleményvezérek egyvalamiről mélyen hallgatnak (illetve igyekeznek nem túlhangsúlyozni, ami végeredményben ugyanaz). Ha ugyanis nagyon akarnának pozitív történeteket, ösztönző motívumokat keresni az összefogáshoz, akkor egy valami tálcán kínálja magát: az idei időközi választásokon történtek.

Idén áprilisban önmagán jelentősen túlmutató eseményre került sor: a monori időközi választáson - először a magyar politikában - MSZP-DK közös jelöltet indított a két párt. A közös jelölés áttört egy lélektani korlátot, annak ellenére, hogy számos ok miatt a választási eredmény igen harmatosra sikeredett. De elindult egy folyamat, egy egyre szorosabb együttműködés, amely a következő helyszíneken egyre jobb eredményt hozott: Szigetszentmiklóson MSZP-E14-DK közös jelölt aratott szenzációs győzelmet, Vácott MSZP-DK és Baján hárompárti közös jelölt javított ugrásszerűen a 2010-es eredményeken. Mindkét erősen jobboldali körzetben sikerült jelentősen megközelíteni a legutóbb még kiütéses győzelmet arató Fideszt. Legutóbb pedig Fóton tudott némi szerencsével győzni a három párt közös polgármester-jelöltje.

A DK részéről személyesen szerveztem és vettem részt ezekben a választási kampányokban, és mindenhol ugyanazt tapasztaltam: szocialisták, E14-sek, szolisok, dékás aktivisták szó nélkül tudtak vállat a vállhoz feszítve küzdeni a közös jelöltekért és egymásért. Megkönnyítette, hogy sokuk között régi emberi kötelékek, barátságok vannak, és ha sors most különböző pártokhoz is vetette őket, pontosan tudják, hogy küzdeni nem egymással kell. Önmagában az összefogás ténye elképesztő pozitív energiákat szabadított fel mindenkiben, azt éreztük, így érdemes és van értelme dolgozni.

Az ellentmondás szinte ordít: ugyanazok a pártvezetők, akik nagypolitikai szinten mindenféle indokokkal elutasítják a teljes összefogást, helyi szinten azt csendben minden további nélkül elfogadják. Érdekes módon helyben nem félnek attól, hogy "az elriaszt", meg hogy "velük nem lehet nyerni". Drága barátaim, ha tényleg a győzelem a cél, miről beszélünk?

Miközben "odafenn" megy a politikai manőverezés, a kiszorítósdi és a szavazótábor idegeinek cincálása, "odalenn" az összefogás a helyi erők szintjén már régen és problémamentesen megvalósult. Az egyszerű talpasok, szimpatizánsok és aktivisták nem is igazán értik, mi történik "odafenn". Ők nem taktikáznak, nem érdeklik őket a politikai stratégiák. Egy valamit tudnak: nem akarnak még négy év Orbán-kormányt, mert sokuk azt már bírja ki.

Csak meg kellene hallani a hangjukat, és nem a régi vicc mintájára győzködni őket: "Drágám, mondom, hogy Gyurcsány többet visz, mint hoz! Nekem hiszel vagy a saját szemednek?"

Ha pedig egy vezető nem hajlandó megállítani a szakadék felé rohanó buszt, akkor az utas csak egyet tehet. Leugrik a buszról még a zuhanás előtt. Ezt diktálja az életösztön.

Forrás: BorkaSzászBlog